Mea culpa...:) Ez van, ha az ember egyszerre kezd bele egy lakásfelújításba és közben babát is növeszt a pocakjában. No, meg közben ott van az élete többi, már korábban is tetemes tevékenységgel rendelkező része. Azért igyekszem majd így utólag leírni a lakással kapcsolatos eseményeket. Van mit. Előzetesen legyen elég annyi, hogy szerintem nincs a világon még egy olyan pár, akik annyit szoptak egy lakással, mint mi. Na jó, talán a Jószomszédi iszony szereplői.:)

Első körben a legutolsó bejegyzésemben ígért fotókat szeretném pótolni. Így most van szerencsétek látni az egykori lakáshirdetés képeit, illetve azt a látványt, ami elénk tárult a kulcsok átvételekor.

Mivel valami irtózatosan nagy gebasz van a blog.hu képbeillesztési rendszerével - képtelenség egy bejegyzéshez több képet, közben szövegeket beszúrva hozzáilleszteni, mert teljesen szétesik a bejegyzés -, ezért egy fotóalbum oldalra töltöttem fel őket. Idekattintva tudjátok megnézni a lakáshirdetés képeit, itt pedig a már üres lakás fotóit kukkolhatjátok meg. Azt hiszem, ez utóbbin a legmegdöbbentőbb, hogy a még berendezett lakás egészen elfogadható képei után mennyire siváran néz ki az egész, és itt látszik meg először, hogy jóval több munka lesz vele, mint ahogyan azt mi először gondoltuk.

Hiszen első blikkre azt hittük, hogy egy félig felújított lakásba tévedtünk, ahol már ki vannak cserélve a nyílászárók, le van parkettáza, és abban a naív hitben éltünk egészen az első bontásokig, hogy csak a fürdő-wc-t kell szétverni, újracsempézni, szanitereket lecserélni, a tapétákat letépkedni és kifesteni, illetve új konyhabútort kell csak venni. Na, ekkorát még életünkben nem tévedtünk!

Szerző: Angyali  2008.12.16. 12:23 Szólj hozzá!

Címkék: konyha wc fotók bútor fürdő parketta tapéta nyílászáró csempe szaniter lakáshirdetés kulcsátvétel

Időközben eltelt majdnem két hónap, és úgy tűnik, lassan a végére érünk a vásárlási procedúrának, és nekieshetünk a lakás felújításának is. Ha minden stimmel, akkor ma kifizetjük az eladóknak az utolsó vételárrészt is és megkapjuk a kulcsokat. Két napja az órákat is átírattuk már a nevünkre, előtte hétvégén pedig ki is költöztek az eladók a lakásból.

Hétfőn, amikor elmentünk leolvasni az órákat - víz, villany... -, akkor volt szerencsém immáron csupaszon, üresen is látni a lakást. Hát... egy picit csalódtam. Most valahogy sokkal kisebbnek tűnt, mint amilyennek megmaradt az emlékeimben, ráadásképp egyből szembetűnőbb lett az is, hogy mennyi mindent kell megcsinálni azon a lakáson. Mindez már csak azért is fájdalmas volt, mert időközben úgy alakultak a dolgaink, hogy fele annyi pénzünk lesz a felújításra, mint azt eredetileg terveztük. Pedig a fantáziánk még csak most indulna be igazán, hogy mekkora lehetőségek is vannak itt, mi mindent lehetne ötletesen megcsinálni...

Ma, a kulcsok átvétele után megyünk és kicseréljük a zárakat, pontosan lemérünk mindent, és szeretnék fotókat is csinálni a lakásról, hogy aztán majd lehessen egy amolyan "előtte - utána" albumunk a lakásról. Egyelőre csak azok a fotók vannak meg, amik az egykori hirdetésből megmaradtak, hamarosan felteszem őket. Hát... Van mit csinálni.:)
Szerző: Angyali  2008.05.30. 17:24 Szólj hozzá!

Címkék: felújítás kulcsátvétel órák átírása zárcsere

Ezidáig háromszor voltunk a lakásban. Először, amikor a hirdetés alapján az ingatlanossal együtt elmentünk megnézni a lakást; másodszor, amikor úgy döntöttünk, hogy az összes eddigi lakás közül ez tetszik nekünk a legjobban, és szándékunk komolyságát kifejezendő, megkezdtük a tárgyalásokat; harmadik alkalommal pedig már építész apósom is velünk tartott, aki szakértő szemmel is megvizsgálta a lakást, illetve a maga kíméletlen határozottságával be is fejezte az előző alkalommal megkezdett tárgyalást. A megegyezésre majd a későbbiekben még visszatérek, mert megér egy külön "tanulmányt".

A második és harmadik alkalommal - alaprajz híján - már végeztünk néhány mérést is, hogy tudjunk számolni, hova mi és mekkora kell, mégis milyen felújítási költségekkel kell majd még számolnunk. Alaprajzunk továbbra sincs, de mire nem jó a net, ha nem arra, hogy az ember néhány keresőszó beírásával talál egy ugyanolyant.:)



Tehát körülbelül így néz ki a leendő lakásunk, mint ahogyan az a mellékelt ábrán is látható. A francia erkély ugyan nem stimmel, és nem vagyok benne biztos, hogy teljesen méretarányos-e a kép, mert a konyha azért ennél csőszerűbb egy picit, lévén, hogy a konyha fala egy vonalban van a wc falával.

Fotóink sincsenek egyelőre a lakásról, csak azok, amik a hirdetéshez voltak mellékelve. De azért ezeken nagyjából felmérhető a lakás állapota, és láthatóbb a fő dolgok, amiket fel kell majd újítanunk.
Szerző: Angyali  2008.04.07. 15:10 Szólj hozzá!

Amikor elkezdtünk keresgélni, volt némi elképzelésünk ugyan, de nagyon rugalmasak voltunk. Aztán ahogy egyre több lakást néztünk meg, illetve egyre több dolgot tudtunk meg árakról, elrendezésekről, úgy finomultak az elvárások. Azt tudtuk, hogy minimum két szobát szeretnénk, de inkább legyen három, hogy ne a nappali legyen egyben a háló is. Vagy ha már mindenképpen két szoba, akkor semmiképpen se legyen amerikai konyhás.

Első, második emeletnél ne legyen magasabban, mert oda babakocsival nem egyszerű feljutni. Ha van lift, az jó, de lehetőleg ne tízemeletes legyen, mert ott nagyon sokan laknak..:) Arról nem is beszélve, hogy egy régebbi panelban, ha lerobban a lift, vagy valamelyik kedves szomszéd megfogja és úgy felejti, akkor kábé lehetetlenné válik egy tizenöt kilós babakocsival, babával feljutni a saját lakásunkba, ami az első emeletnél magasabban van.

Alap elvárás volt, hogy a fürdő és wc legyen külön, vagy hogy ne szimpla távfűtéses legyen, hanem valamilyen költségcsökkentés legyen már beépítve. Házközponti fűtés, hőmennyiségmérős, ilyesmi. Abban nem is reménykedtünk, hogy panelben egyedi fűtés legyen. Új lakásról, vagy tégláról pedig egyelőre szó sem lehetett. Majd talán következő lakásnak.

Úgy láttuk, hogy két megoldás van: vagy találunk egy olcsó, de teljesen lepukkant lakást, amit aztán teljesen szét kell verni, mindent meg kell csinálni rajta, vagy pedig megveszünk egy már felújított lakást, amin aztán úgyis találunk még csinálni valót. Összegben a végére kábé ugyanott jöttünk volna ki, és hát azzal is számolnunk kellett, hogy nincsenek bútoraink sem, vagyis még valamiből be is kell majd rendezni. Minderre összességében tíz milla állt a rendelkezésünkre. Nem mondom, hogy világvége lenne, ha valamivel e fölé mennénk, de végül ez lett az a keret, amibe mindennek bele kell férnie.

S így igencsak meglepődtünk, amikor találtunk egy olyan lakást, ami állapotához képest az addig nézett lakások ára alatt volt. 8,4 volt az irányár, és mondhatni hogy félig felújított állapotban van. Addig ilyen áron, vagy nem sokkal ez alatt csak olyant láttunk, amelyiket teljesen szét kellett volna verni. Ami pedig ehhez hasonló állapotban lett volna, vagy alig jobb, az meg minimum egy millával többe került. És hát nem csak ez az egyetlen pozitívuma.

Ami a felújítottságát illeti: ki vannak cserélve a nyílászárók - ez panel esetén bizony nem egy utolsó szempont -, a szobák parkettázva vannak... Na jó, a lista kábé itt meg is áll, de az árához képest már ezek is nagy dolgok. Addig úgy számoltunk, hogy ilyen ár mellett ezekre is költenünk kell majd. Ami engem nagyon megfogott benne, az az, hogy magasföldszinti lakás, ahová a pince felől belépve a házba, rámpán, illetve egy emelet lifttel kvázi lépcsőzés nélkül be lehet jutni a lakásba. Ez a már többször emlegetett babakocsis közlekedés szempontjából nagy piros pontot érdemel.:) De ugyanezen okból elég magasan is van ahhoz, hogy kívülről ne lehessen bemászni a lakásba, ahogyan az általában a földszinti lakásokat jellemzi. Három szoba van, egy nagy és két fél. Így mindenkinek lesz saját zuga: lesz külön hálószoba is, és gyerekszoba is. Külön van a fürdő és a wc, bár mindkettőt teljesen szét kell verni, és meg kell csinálni. Negatívum, hogy nincs erkély, és étkező, a konyha pedig csőszerű. Szerencsére elég nagy a nappali ahhoz, hogy ki tudjunk alakítani majd egy étkezősarkot.

Hát ennyi. Megvan a lakás, most már csak meg kell venni.:)
Szerző: Angyali  2008.04.01. 23:46 Szólj hozzá!

Címkék: konyha felújítás lift étkező nyílászáró erkély lakáskeresés gyerekszoba fűtés hálószoba nappali padló földszint

Mivel mindketten nagy netfüggők vagyunk a párommal, így szinte kizárólag a netes hirdetőoldalakon kerestünk lakásokat is.

Aki még ennél a fázisnál tart, annak a következő lapokat ajánlom a figyelmébe - mi is szinte csak ezeket böngésztük az elmúlt két hónapban:


Illetve érdemes még a helyi ingatlanirodák honlapjaira is rákeresni. Bár ezek többnyire a nagy hirdetőportálokra is felrakják a lakásokat, utána ott már nem mindig követik a hirdetések sorsát, és bele lehet futni sok olyanba is, amit már rég eladtak. A saját oldalaikon viszont ezeket legalább törlik.

A lakás, amit mi veszünk meg, azt is az Expressz oldalán találtuk, de az ott található kód alapján rákerestünk az ingatlaniroda honlapján is. Az esetek többségében eleve csak az ingatlanügynökökön keresztül lehet hozzájutni a lakás címéhez és a tulaj telefonszámához, de gyakori az is, hogy csak az ingatlanossal együtt lehet elmenni megnézni a lakást. Végül is érthető az irodák szempontjából a félelem. Egy-egy lakástulajdonos általában több irodához is beadja a lakását, hogy minél nagyobb eséllyel találjon vevőt, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a végén esetleg ki is hagyják az irodát az egész procedúrából, miután a vevő már megérkezett.

Mi is gondolkodtunk abban, hogy majd megkerüljük az ingatlanügynökséget, lévén, hogy miután megnéztük a lakást, már a kezünkben volt a cím és a telefonszám is. De egyrészt az eladót köti a szerződés az irodához - ami ugyebár nem mindig szokta őket zavarni -, másrészről viszont vannak plusz dolgok még, amiért érdemes igénybe venni az irodák szolgáltatásait. Gondolok itt mindjárt a szakértelemre, avagy tapasztalatra, amivel mi, mint első lakásvásárlók nem nagyon rendelkezünk, s így nem feltétlenül tudjuk azt sem, hogy mit hogyan kell, mi után mi következik egy adás-vétel során. Nekem ugyan mint hitelezéssel foglalkozónak azért van némi fogalmam a dolgokról, de hát ezt a részét nem én csináltam eddig sem, hanem az ügyvédek, illetve az ingatlanosok.

De ha már az ügyvédeknél tartunk, akkor érdemes azt is megjegyezni, hogy az ingatlanirodák sokszor le vannak szerződve egy-egy ügyvédi irodával, s mivel kvázi futószalagon szállítják számukra az ügyfeleket, így kedvezményt is tudnak nyújtani az ügyvédi díjakból.

Érdemes tudni, hogy az ügyvédek általában 1%-ért dolgoznak, azaz a vételár 1%-át kérik el. Ez azért nem feltétlenül kis összeg, s ha ebből az ember az ingatlaniroda által le tud faragni valamennyit, már érdemes meggondolni a dolgot. Esetünkben ez pl. 0,75% lett.
Szerző: Angyali  2008.04.01. 18:20 Szólj hozzá!

Címkék: ügyvéd lakáskeresés ingatlaniroda hirdetőportálok

Tizennyolc éves lehettem, amikor először elköltöztem otthonról. Egyetem, buli, és a többi. Sosem laktam kollégiumban, szükségét éreztem annak, hogy legyen egy külön életterem. Így az albérletekben is mindig olyant kerestem, ahol lehetett külön szobám. Sőt, a végére már kifejezetten garzonokat kerestem, vagy olyan lakásokat, ahol meg tudtam fizetni az egyedüllétet is.

Az egyetem után egy bő fél évre hazakerültem a szüleimhez, de nem sokkal később - jó sok száz kilométerrel arrébb - összeköltöztünk életem párjával. Megint csak albérletbe. De ez már egy minőségi ugrás volt a korábbiakhoz képest, mert egy újépítésű társasházban sikerült egy tündéri kis garzont kifognunk magunknak. Sarokkáddal, szép bútorokkal... Minden, ami kell.:) És most végre eljutottunk odáig, hogy lesz saját lakásunk! Mindkettőnknek az első.:)

Eredetileg nyárra terveztük a lakáskeresést, de aztán közbeszólt az élet, mert mint kiderült, nyár végére már hárman leszünk, s így hirtelen igen szűkösnek bizonyult az addig magának a csodának számító 40 négyzetméteres kis garzonunk. Több hetes hirdetésböngészés után, s megannyi borzasztó lakás után úgy tűnik, végre sikerült egy olyant találnunk, ami árban is jó, nem kell teljesen szétverni sem, ahhoz hogy lakható legyen, nagyjából kielégíti a lakhatásra vonatkozó igényeinket, s elég nagy lesz mindhármunknak.:)

Tegnap lefoglalóztuk. Ezt a blogot pedig azért indítottam, hogy más is okulhasson majd az eztán elkövetett hibáinkból, illetve ha esetleg sikerülne jó dolgokat is megvalósítanunk, akkor azokat akár le is leshessék rólunk.:) Teljesen "ámátőrök" vagyunk, úgyhogy szép út áll még előttünk.:)
Szerző: Angyali  2008.04.01. 16:55 Szólj hozzá!

Címkék: első lakás

süti beállítások módosítása