Tizennyolc éves lehettem, amikor először elköltöztem otthonról. Egyetem, buli, és a többi. Sosem laktam kollégiumban, szükségét éreztem annak, hogy legyen egy külön életterem. Így az albérletekben is mindig olyant kerestem, ahol lehetett külön szobám. Sőt, a végére már kifejezetten garzonokat kerestem, vagy olyan lakásokat, ahol meg tudtam fizetni az egyedüllétet is.

Az egyetem után egy bő fél évre hazakerültem a szüleimhez, de nem sokkal később - jó sok száz kilométerrel arrébb - összeköltöztünk életem párjával. Megint csak albérletbe. De ez már egy minőségi ugrás volt a korábbiakhoz képest, mert egy újépítésű társasházban sikerült egy tündéri kis garzont kifognunk magunknak. Sarokkáddal, szép bútorokkal... Minden, ami kell.:) És most végre eljutottunk odáig, hogy lesz saját lakásunk! Mindkettőnknek az első.:)

Eredetileg nyárra terveztük a lakáskeresést, de aztán közbeszólt az élet, mert mint kiderült, nyár végére már hárman leszünk, s így hirtelen igen szűkösnek bizonyult az addig magának a csodának számító 40 négyzetméteres kis garzonunk. Több hetes hirdetésböngészés után, s megannyi borzasztó lakás után úgy tűnik, végre sikerült egy olyant találnunk, ami árban is jó, nem kell teljesen szétverni sem, ahhoz hogy lakható legyen, nagyjából kielégíti a lakhatásra vonatkozó igényeinket, s elég nagy lesz mindhármunknak.:)

Tegnap lefoglalóztuk. Ezt a blogot pedig azért indítottam, hogy más is okulhasson majd az eztán elkövetett hibáinkból, illetve ha esetleg sikerülne jó dolgokat is megvalósítanunk, akkor azokat akár le is leshessék rólunk.:) Teljesen "ámátőrök" vagyunk, úgyhogy szép út áll még előttünk.:)